Ne haragudj, hogy el akartalak cserélni!

Néha jó, ha nem teljesülnek a kívánságaink! Néha jó, ha Isten nem hallgat a meggondolatlan érzéseinkre és vágyainkra!

Amikor kislány voltam el akartam Édesapámat cserélni. Persze, ilyesmit nem lehet csak úgy megcsinálni, de sok minden megfordul egy kisgyermek fejében. Apám egy klasszikus, régi vágású férfi volt. Egy kisgyerekkel nem tudott mit kezdeni. A közelemben volt, mégsem játszott velem. Szerettem volna, ha többet foglalkozott volna velem, de ő nem tudott. Nem tudta úgy kifejezni a szeretetét, hogy fontos vagyok számára, hogy én is megértsem. Egy láthatatlan fal nőtt közénk, melyet egyikünk sem tudott áttörni.

Bezzeg a nagybátyám! Kedves volt hozzám, viccelődött, játszott velem. Mindig arról ábrándoztam, hogy bárcsak olyan apukám lenne mint ő! Szerencsére nem teljesült a kívánságom.

Teltek, múltak az évek. A gyermekkort követte a serdülőkor, amikor már nem a közös játékot igényeltem, hanem a nagyobb szabadságot. Ez sem könnyű, ha valaki mindentől, és mindenkitől meg akar óvni. Mert a régi vágású apák már csak ilyenek. Nem volt könnyű időszak, de átmentünk rajta és a házasságom után minden megváltozott. Az apámról lekerült a teher, hogy neki kell vigyáznia rám. Jöttek az unokák, velük sem tudott játszani, de azért igyekezett. Felnőttként én már láttam az arcán, hogy szereti őket, hogy örül nekik, hogy mekkora élményt jelent számára a velük töltött idő. Felnőttként jobb volt a kapcsolatunk, de akkor sem tudta kimutatni, hogy szeret. Szerencsére voltak olyan tiszta szívű emberek körülöttünk, akik elmesélték, hogy mennyire vár engem és mennyire örül amikor meglátogatom. Beláthattam a fal mögé.

Halála óta sok év telt el. Sok mindennel kellett szembenéznem. Sok fájdalom feldolgozását kellett elkezdenem, de azt az egyet már tudtam, hogy az apám szeretett, féltett és a maga módján próbált vigyázni rám.

A kedvenc nagybátyám is régen meghalt már. Lányával, a legkedvesebb unokatestvéremmel sokat beszélgetek. Nekem fontosak az őseink. Egy-egy nehéz élethelyzetben szüleink akkor is segíthetnek nekünk, ha már nincsenek közöttünk. Amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy a világon, hogy senki nincs melletted, akkor ők még ott vannak. Kérheted a védelmüket, a segítségüket. Szívesen beszélgetek hát róluk. Én azt hittem, hogy az ő szülei tökéletesek voltak. Hozzám mindig olyan jók és kedvesek voltak. Én most is csak áradoztam róluk, de az unokatestvéremből kitört egy fájdalmas emlékezés. Kinyitottam egy ajtót és egy megdöbbentő, fájdalommal terhelt fiatalkor tárult elém. Túlféltés, szigorú szabályok, büntetés. Olyan dolgok, amiket én kisgyermekként nem láttam, nem láthattam. A nagybátyám csak velem volt kedves, vicces, játékos, a saját lányával nagyon keményen bánt Sokkal keményebben, mint az apám velem. Azt hiszem, hogy nagyon rossz cserét csináltam volna.

Miért akartam elcserélni az apámat? Megvolt az oka. Felnőtt fejjel már sok mindent másként látok. Nem az idő, ami megszépíti ezeket az emlékeket, hanem a felismerés, hogy a legfontosabb dolgokat megkaptam tőle: a szeretetet, a védelmet és később a tiszteletet. Nem volt tökéletes, nehezen mutatta ki az érzéseit, ezért sokszor nem is értettem meg őt. Felnőttem, és már értem, hogy mennyire fontos voltam neki.

Most szeretném, ha hallaná, hogy azt mondom: Ne haragudj apám, hogy volt idő, amikor el akartalak cserélni! Örülök, hogy nem sikerült!