Anna Revenita
Egy csokor levendula
2025. 07. 02.
Judit éppen nyaralt amikor megkapta Gizi néni búcsú e-mailjét. Most már tényleg eljött a nyugdíjba vonulásának ideje. Nem volt nagy búcsúztatás, de nem akart köszönés nélkül elmenni. Mindenkinek hagyott egy kis csokor levendulát az irodában.
Levendula! Milyen érdekes egybeesés! Judit aznap éppen a Pannonhalmi Apátság kertjében sétálgatott és a levendula mezőben gyönyörködött. Csak este olvasta el a levelet. Nem válaszolt rögtön. Nem akart egy-két mondatos, általános jókívánságot írni. Annál sokkal mélyebb érzései, gondolatai voltak.
Már egy éve várták a nyugdíjazás időpontját. Gizi néni Géza bácsival egyidőben jött a kiadóhoz 30 évvel ezelőtt. Géza bácsi az Utazás csoportnál dolgozott és már tavaly nyugdíjba küldték. Szép búcsúztatót szerveztek neki, Juditot is meghívták. Olyan szép és megható búcsúztató volt, hogy Géza bácsi a végén el is pityorodott. Ő sem futott be nagy karriert 30 év alatt. Mindig azokat a munkákat kapta meg, amiket más nem akart megcsinálni. Rá mindig lehetett számítani. A legvégén mint egy kedves, megbízható munkatárstól búcsúztak el.
Gizi néni is megérdemelt volna egy szép búcsúztatót! Legalább néhány kedves, elismerő szót! Gizi néninek igenis voltak érdemei! Ő vetette fel először, hogy csatlakozzanak a múzeumok éjszakája programsorozathoz. Először ellenállásba ütközött, de nem adta fel. A sok kreatív ötletével végül meggyőzte a felsővezetést. Ott volt a gyönyörű műemlék épületük, a belső udvar, a könyvtáruk, s egy régi nyomda. Gizi néni lelkesen gyűjtötte az érdekesebbnél érdekesebb információkat az épületükről és a történelmükről és az érdeklődök számára tanulságos és szórakoztató idegenvezetést tartott. A szervezést és a megvalósítást is magára vállalta. Sikerre vitte az elképzelését. A kiadó oldalán is megjelent a hír. „A Kiadó is csatlakozott a múzeumok éjszakájához….” Azt nem említették, hogy Bársonyos Gizella volt az ötletgazda és a főszervező. Gizi néni lelkesedését ez nem törte meg. Évről évre újabb és újabb programokat talált ki mindaddig, amíg olyan sikeres és elfogadott nem lett a programja, hogy elvették tőle a főszervezést. Gizi néni hiába volt lelkes, elszánt és kreatív, a vezetőitől nem kapott elismerést. Talán azért nem, mert nem illeszkedett az átlagba.
Judit nem akart még a búcsúlevéllel foglalkozni. Ki akarta még élvezni a nyaralása utolsó pillanatait. A nyaralás mindenkinek mást jelent. Van, aki az izgalmas kalandokat, a változatosságot kergeti. Judit a belső békéjét kereste. Úgy érezte, hogy szüksége lesz rá a következő év megpróbáltatásai során. Szeretett nagyokat sétálni az Arborétumban. Csak ment a kanyargós utakon, nézegette a növényeket, élvezte a csendet. Egy idő után a csend megelevenedett. Hallotta a méhek döngését a levendulabokrok felett. Végül rátalált a labirintusra.
Képzelj el egy végtelenül egyszerű, kőlapokkal kirakott labirintust egy erdei tisztáson! Ebből a labirintusból nem kijutni kellett, hanem eljutni a közepébe. Judit a legbelső önmagához, a legbelső tiszta hithez szeretett volna eljutni. Ki akarta próbálni a labirintust. Elindult a kőlapokon. Az ő szintjén csak azt érzékelte, azt látta, hogy a labirintusban az utak körbe-közbe vezetnek, folyamatosan a központ körül haladva. Nem látta felülről, nem látta távolról. Egyedül az a hit vezette, hogy ha elindul az úton, akkor el fog jutni a kívánt középpontba. Elindult és úgy érezte, hogy középen halad. Követte az utat és egyszer csak a legkülső körre került, jelentősen eltávolodva a céljától. Megszaporázta a lépteit. Szeretett volna minél hamarabb túljutni a reménytelennek tűnő, a központtól eltávolodott szakasztól. S akkor hirtelen jött egy befelé vezető út, mely közelebb vitte. Judit úgy érezte, hogy mindjárt célba ér, amikor újból távolodni kezdett, de már nem adta fel. Már tudta, hogy a sors amilyen hirtelen távol vethet minket az eredeti célunktól, ugyanolyan hirtelenséggel vissza is vezethet. Judit néhány másodperc múlva már elérte a labirintus közepét, ahol várta őt a lelket jelképező kis mécses. Vajon az élete labirintusában most hol járhat? Beljebb van mint hat évvel ezelőtt, de még nincs a célban. Ráadásul az élet labirintusa tele van elágazásokkal. Ha nem jó utat választunk, évekre elveszhetünk, kilátástalanul bolyongva távol életünk céljától. És ha végül célba érünk, ott mi vár ránk?
Vajon Gizi néni hol járhat élete labirintusában? A régi, jól ismert útszakaszról most le kell kanyarodnia. Hogyan zárja le magában az elmúlt 30 évet? Az utolsó évek már nem volt jó. Megalázó volt. Úgy lehetett kibírni, hogy csak a belső hangra figyelt. Mindig voltak új gondolatai, amit egy-két emberrel meg tudott osztani. A végsőkig küzdött és a végsőkig nem adta fel.
Judit azon töprengett, hogy valami kedves búcsút megérdemelne Gizi néni. Már egy éve készült a búcsúra. Készített egy kedves, személyes ajándékot neki, amit már karácsonyra odaadott. Végül úgy döntött, hogy vár még néhány napot. A búcsút nem kell elkapkodni. Különben is, minek kellene elbúcsúzniuk egymástól? Hiszen a kiadón kívül is van egy csomó közös pontjuk. Közös pontok, amikre eddig fel sem figyelt a nagy hangzavarban. Mert csend kell ahhoz, hogy észre vegyük a fontos dolgokat. Például ott van a levendula!