Ónodi Annamária
2025.06.26.
(Lujzi igaz története 1.)
Lujzi, az ezüst-szürke kacsa ott állt a kerítésnél és vékonyka hangon csipogva válaszolt a tőle alig 5 méterre levő, külön ketrecbe zárt kicsinyeinek. A hangjukat még hallotta, de már nem bújhattak hozzá. Mindenkinek fájdalmas volt az elválás. Lujzi minden porcikájában érezte még az anyaságot. A hangja sem változott még vissza. A néma kacsáknak amúgy sincs erős hangjuk. Egy különös sziszegő hanggal és nagyon sok gesztussal kommunikálnak egymással. A testtartásukkal, mozgásukkal nagyon sok mindent ki tudnak fejezni. Tudnak örülni és tudnak aggódni is. Lujzi hangja akkor változott meg, amikor elkezdett felkészülni az anyaságra, elkezdett kotlani. Nemcsak a hangja, hanem az egész személyisége megváltozott. Lujzi amúgy is egy jelenség volt. Ő volt az egyedüli ezüst-szürke kacsa az udvarban. Mindig ő volt a leghiúbb. Naponta többször megfürdött a kitett itatóba, nem törődve azzal, hogy esetleg a többiek inkább inni szeretnének. Miután elpancsolta mindenki ivóvizét, élvezettel tisztálkodott, szárítkozott a napsütésben. Nemcsak a leghiúbb, de a leggyorsabb is ő volt. A legfinomabb falatokat mindig ő szerezte meg a többiek előtt. Amennyire egy kacsa képes élvezni az életet, ő annyira élvezte.
Amikor megszólalt Lujziban egy belső hang, átváltozott a legodaadóbb mamává. Nem pancsolt, nem szépítkezett, hanem minden gondja a fészeképítés és a tojások lettek. Lujzi alakja is megváltozott. A karcsú szépség úgy felborzolta a tollait, úgy kiterebélyesedett, hogy mind a 15 tojását be tudta takarni. Egész nap ott ült a tojásokon és gondosan forgatta őket. Csak ritkán szállt le a fészekről, hogy egyen valamit. Korábban ő volt a legnyughatatlanabb, gyakran kiszökött a helyéről is, mert éppen sétálni támadt kedve. De most minden megváltozott.
Lujzi csodálatos mamának bizonyult. Türelmes volt és gondoskodó. 12 csodaszép kiskacsát keltett ki. Vékonyka csipogó hangjával beszélgetett velük. Éjszakánként még alábújtak az apróságok és ő a testével melegítette őket. Melegítette és védte őket. A védelemre is szükség volt, mivel a sűrű rácsok ellenére is bejutott hozzájuk egy patkány. Addig nem is volt nagy baj, amíg csak a takarmányt dézsmálta meg, de kedvet kapott a kacsahúsra. Megölte az egyik kiskacsát. Elvinni nem tudta, mert Lujzi teljes erővel támadta. Amikor a gazda reggel észrevette a halott kiskacsát, és meglátta nyakán a harapás nyomát, rögtön tudta, hogy mi történt. Hajtóvadászatot indított a patkány ellen. Az ól átvizsgálásával kezdte, és gyorsan meg is találta a tettest. A küzdelembe Luzi is beszállt a gazda oldalán. A gazda próbálta elfogni a patkányt, miközben Luzi a sarokban védte a kiskacsáit. A patkány visítva rohangált a ketrecben. Amikor Lujzi közelébe ért, ő rátámadt a patkányra. Éles karmával és csőrével kergette el a szeretett kiskacsáitól. A patkány annyira félt a feldühödött kacsa mamától, hogy nem tudta eldönteni, hogy melyik ellenfele a veszélyesebb. Az ember felé menekült, akit eddig mindig óvatosan elkerült. Amikor Lujzi látta, hogy a gazda elfogta végre a patkányt, nyugodtan visszasétált a kiskacsáihoz. Lujzi igazi hős volt. Még a veszedelmes patkánnyal is szembeszállt, ha a kicsinyeiről volt szó.
Most viszont elválasztották tőlük. Még szeretne velük lenni. Még szeretne gondoskodni róluk. A gazda viszont megfogta és visszatette őt a többiek közé, a régi helyére. Még fájt az elválás. Még minden porcikájában érezte az anyaságot.
Lujzinak nem ez volt az első költözése. Az elmúlt két évben sokat költözködött. Volt egy hosszú költözése, amikor egy zárt dobozban sokáig zötykölődött a sötétben és utána teljesen más helyen kellett az életét folytatnia. Először nagyon félt, de a régi társai is vele jöttek és nem lett rosszabb soruk. A gazda ugyanaz volt. Megismerték az etető vödröt és ismerték a gazdát is. A gazdaasszony más lett, de az új gazdaasszonyt hamar megkedvelték. Ő volt az, aki gyakran adott füvet és nevetve nézte, hogy hogyan pancsolják ki az ivóvizet a fürdésükkel. A gazdasszony megértette a fürdési szenvedélyüket, így a gazda is türelmesebb volt velük.
Már korábban is voltak nehezen magyarázható költözködések. Amikor a gazda először áttette őt férjével, a hatalmas gácsérral és néhány háremhölggyel egy kisebb udvarba, nekik az nem tetszett. Egyszerűen visszaszöktek a többiekhez. Hiányzott nekik a régi társaság, a többi kacsa, a ricsajos, mindig izgő-mozgó tyúkok, és a régi helyük. Nem lehetett őket ott tartani. Heteken keresztül ment ez a játék. A gazda néha külön tett egy-egy kacsát, a kacsa pedig visszaszökött a többiekhez. Végül az összes kacsa egy helyre került. Ekkor megnyugodtak. Újból együtt voltak, vidáman magyarázták egymásnak az élményeiket. Ekkor jött az a különleges érzés, hogy ő anya lesz. Ekkor kezdte rakosgatni a tojásokat és ekkor ült rá. Minden idegszálát lekötötte, hogy ő mama lesz, már nem foglalkozott senkivel. Fel sem tűnt neki, hogy a többieket a gazda visszaköltöztette a régi helyre. Már nem szökött utánuk.
Lujzi ott áll a kerítésnél és bánatosan csipog. Szemével a túlsó oldalt fürkészi, kicsinyeit keresi. Még az a szerencse, hogy Lujzi egy 5 éves kacsa mama én nem egy 50 éves nő. Ha egy 50 éves nő lenne, akkor biztosan a kétségbeesés szélén állna. Annyit küzdött! Annyi mindenben megváltozott! Annyira odaadó volt! Miért kell újból máshol lennie? Szerencsére Lujzi az Lujzi. Nem rágódik aggodalmasan a jövőn. Nem latolgatja, hogy mikor, melyik gyerekével fog egyszer majd újból együtt lakni. Hamarosan megint felfedezi, hogy milyen jókat lehet fürödni az itatóban. Aztán nagyokat tollászkodni. Meg persze versenyt futni a többiekkel a finomságokért. Lelke mélyén érzi, hogy jó neki. A gazda és a gazdaasszony szeretik őt. Hiszen mégiscsak ő a legszebb kacsa az udvarban!