Ónodi Annamária története
Klára egyedül ment ki a birtokra. Férje, Tibi kórházba került. A mája. Talán mégsem kellett volna annyit innia az elmúlt évek alatt. De ő ragaszkodott hozzá. Ennyi jár az élettől- mondogatta. Pedig nem is bírta az italt. Már egy kevéske is megártott neki, agresszív, hangoskodó szörnyeteget csinált belőle.
Klára egyedül ment ki a birtokra. Talán először. Erre lelkileg is fel kellett készülnie. A kert, a kis ház Tibi álma volt. Ő szeretett volna gazdálkodni. Talán, ha lehetett volna, akkor kevélyen pattogtatta volna a karikást, vagy fejte volna a tehenet. De nem lehetett. Egy mérnök nem fej tehenet, nem tör be lovakat. De megmaradtak az álmok. És megszületett a kert. Ennek a kertnek apránként, szinte észrevétlenül Klára is a részévé vált. Kapálta a veteményest, szedte a gyümölcsöt. Élvezte, hogy minden szem gyümölcsben ott volt annak a boldog megelégedettségnek az íze, annak az első szem húsvéti rozmaringnak az íze, ami elsőként megérett a kertben. Egy szem alma. Amit szertartásosan megosztottak Tibivel és Annával. Mert sokáig Anna is a kert része volt. Négyéves lehetett, talán öt, amikor azt a piros, pöttyös ruhát kapta. Olyan aranyos volt. Mintha egy nagyra nőtt, színes virág kergette volna a pillangókat az almafák között.
- - -
Eddig talán soha nem volt kint egyedül. Talán most volt az első alkalom. Az előző nap, a látogatás végén kérte meg őt Tibi, hogy menjen ki a birtokra és kezdje el metszeni a szőlőt. Nem a szokásos harsány, parancsoló módon, hanem csendesen, szinte szégyenlősen. Eljött az ideje. A szőlő nem tud várni. Metszeni kell és kész. Ki tudja, hogy mi lesz, mikor kerül ki a kórházból, egyáltalán ki kerül-e még valaha. Szépen kérte a feleségét, hogy vigyázzon a szőlőjére. Ez Klárát kicsit szíven ütötte. A szőlő most rá vár. Tibi szőlője.
- - -
Klára egyedül nyitotta ki a kaput és belépett a birtokra. A szokásos rendetlenség fogadta. Mert Tibi már csak ilyen. Képtelen bármit a helyére tenni, vagy kidobni az üres zacskót, üveget. Klárának időnként elege volt abból, hogy állandóan férje után pakolgasson, takarítson. De most nem zavarta. A szerte-szét hagyott holmik azt az érzést adták, hogy Tibi itt van valahol a kertben, és hamarosan belép az ajtón. Nincs egyedül. Az egyedüllét szomorúsága már elkezdett kopogtatni Klára lelkén, amikor megpillantott egy vörös-fehér tarka pici cicát. „A róka!” „A Kis Hercegből a róka!” Klárában életre kelt a mese. Neki meg kell szelídítenie ezt a kis állatot. Már nem érezte magát annyira egyedül. A kedves fiatal jószág ott téblábolt mellette, mosolyt csalva Klára szomorú arcára. Egy kis rendrakás után Klára nekiállt a szőlő metszésének. Próbálta visszaidézni az elmúlt évek emlékeit. Hogyan is tanította őt Tibi? A szép, erős ágakon hagyjon 3-4 szemet, de a kicsiket vágja vissza 1-2 szemre. Nekiállt a munkának, de közben folyamatosan járt az agya. A szőlő körül jártak a gondolatai. Van benne valami csodálatos, valami magasztos. A Bibliában nagyon sokszor példálóznak a szőlővel és a borral. Nem olyan régen hallotta, hogy a keleti népek a bor fogalma alatt sokszor a frissen préselt szőlőlevet értették. Nagy kincs lehetett ez olyan vidéken, ahol kevés a tiszta víz. Ahol a szőlő hozza fel a föld mélyéből az életet jelentő nedveket. Milyen jó lett volna, ha Tibi csak ezt a frissen préselt szőlőlevet itta volna és nem a bort! Mennyivel könnyebb lett volna az életük!
Klára tisztelettel fordult a szőlőtőkéhez. Vajon hogyan kell jól metszeni? Azt tudta, hogy a száraz ágakat le kell vágni, hiszen azok már nem fognak kihajtani, nem fognak teremni. Mit csináljon a vékony kis hajtásokkal? Emlékezett még a tanításra. Vissza kell őket vágni egy szemre, hogy megerősödjenek. Ezekre a vékony hajtásokra nem lehet alapozni az évi termést, csak elszívják az energiát, kusza, átláthatatlan lesz az egész szőlőlugas. Klára elgondolkodott. Vajon ő is egy csenevész kis hajtás, amit jobb lenne minél jobban visszavágni, vagy egy erős szőlővessző, amin akár négy szem is maradhat, mert elbírja a belőle sarjadó vesszőket, és szép termést fog hozni? Voltak a kordonon erős vesszők, amik az ég felé törtek, amik még a szomszédos fákra is felkapaszkodtak. Mit kezdjen ezekkel Klára? Hiszen a Könyvben ott a válasz! „Jézus a szőlőtő, a tanítványok a szőlővesszők.” „Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.” Klára eltöprengett: Vajon engem, hogy fog megmetszeni az Atya? Milyen vadhajtásokat kell lemetszenie rólam, hogy Krisztusban maradhassak és belőle tudjak kihajtani?
- - -
Próbált ráhangolódni a metszésre. Nem volt könnyű. Mert más dolog érteni és más dolog érezni, amikor már nem is gondolkodunk, hiszen teljesen egyértelmű, hogy melyik vesszőn hány szem maradjon. Tibi sok mindent megtanított neki, de nem mindent. Volt, amit maga szeretett csinálni, talán azért nem tanította meg neki, hogy hogyan kell lugast kialakítani. Hogyan kell kiválasztani azt a néhány erős vesszőt, amik majd a szőlőlugas gerincét képezi? Klára eddig mindig csak kész, gondosan kialakított lugast metszegetett. Igazodott valamihez. A kert egy részében fiatal tőkék voltak. Azokkal most mi legyen? Miként lesz belőlük lugas? Hogyan kell létrehozni valami újat? Képes ő egyáltalán erre? Tibire gondolt. Ő tudná a választ. Sokszor idegesítette őt, hogy a férfi mindig mindent jobban tudott, hogy állandóan kijavítgatta őt, hogy szinte semmit sem tudott tökéletesen megcsinálni. Tibi mércéje szerint. Most, hogy egyedül volt, rádöbbent, hogy szüksége van Tibire. Szüksége van a támogatására. Klára rengeteget szenvedett férje gyengeségei miatt. Az bor ízű agresszivitásától. Amikor pedig józan volt, akkor mindig mindent jobban tudott, mindig övé volt az utolsó szó. Klára mégis szerette őt, szeretett volna még tőle tanulni.
- - -
A tanítványoknak Jézus közelében kell maradniuk, mert csak így tudnak bőven teremni, és az égbe törő hajtásokat is visszametszette. Nem nagyon rövidre, éppen annyira, hogy még a tőke közelében maradjanak és ne gyengüljenek el.
- - -
Ó szőlő, te szent növény! Vajon engem az Atya mennyire fog visszametszeni, hogy Krisztus közelében maradhassak? Mi van akkor, ha lemetszi majd azokat a hajtásokat, amelyekre én olyan büszke voltam? Jólét, karrier, család. Erőtől duzzadó szemek. Négy, öt szem is egyetlen vesszőn. Mi lenne velem nélkülük? Képes lennék-e hinni még benne, vagy úgy érezném, hogy súlyos büntetést kaptam, hogy nem szeret, hiszen elvette tőlem mindazt, amire büszke voltam, ami fontos volt az életemben? Hány szem maradhat a vesszőn? Mi van akkor, ha Isten szemében én csak egy ilyen vékonyka vessző vagyok, aminek meg kell még erősödnie? Ha nem büntetni akar, csak közelebb vinni Jézushoz, hogy belőle táplálkozva sokkal szebb hajtásokat hozzak? Ha Isten szinte mindent visszavesz tőlem, akkor mi lesz az utolsó két szem, ami megmarad? Klára ránézett az órájára. Ma már nem fog a végére érni. Lassan indulnia kell. Megfordult és meglátta Annát.
- - -
Hát mégis eljött? - Klára nem tudta visszafogni az örömét. Elébe szaladt és a nyakába ugrott. Olyan jó volt, hogy legalább egy kis időre ki tudott jönni. Anna jó lány volt. De a gyerekek felnőnek és apránként megértjük, hogy ők már a saját életüket élik. Már nem engedi, hogy masnit kössenek a hajába és nem kerget pillangót a kert fái között. De belőle és Tibiből sarjadt. És ezen semmi nem változtat. Mint amikor lemetszünk egy szép vesszőt és egy másik kertbe ültetjük. Valahogy ugyanaz a tőke, de mégis más. Meg kell becsülni azt a keveset, ami a miénk marad belőle. Öt szem? Három, vagy csak kettő?
Klára elhatározta, hogy nem adja fel, nem lázad Isten ellen. Ha visszametszik őt két szemre, akkor azt a két szemet fogja nevelgetni a legjobb tudása szerint.
2021. 03. 30 .