A. Revenita

2022. 05. 31.

Volt még idő a vonat indulásáig. Ráérősen sétálgattam a pályaudvar melletti parkolóban. A padokon sokan ücsörögtek. Talán valahova készültek, talán most érkeztek meg. Nehéz néhány képkockából megérteni akár egy nap történetét is. Néha mégis megkísért a dolog, hogy belepillantsak mások életébe, hacsak néhány percre is. Most egy kis társaságon akadt meg a tekintetem. Talán egy család. Igen, biztosan az, hiszen az az intimitás, ami körül ölelte őket, csak családtagok között létezik. Két fiatal lány, egy idősebb nő és két pici gyermek.

- - -

• Nekem is! – ült le Klári nővére elé törökülésbe.

Szonja éppen belemerült sminkje kiigazításába. Ez a nap fontos eseménye volt. Az anyjuknak is volt erre gondja. Nem messze tőlük egy ráncos öregasszony ült, aki éppen a szempilláját húzta ki. Szonja a pamaccsal kent egy kis púdert húga arcára és szépen kihúzta a szempilláját is. Nem messze ült tőlük a harmadik lánytestvérük, aki szintén a szépségével volt elfoglalva.

Igen, ez az idill egy pályaudvar mellett játszódott. Nem messze a szépítkező lányoktól egy harminc körüli férfi ült komor ábrázattal, gondterhelten és meredt a semmibe. Majd fáradtan, reménytelenül, elgyötörten lefeküdt a padra. A cókmókját a feje alá gyűrte. Csak annyiban különbözött a másik padon fekvő hajléktalantól, hogy ő nem húzta a kabátját a fejére, hogy védje a szemét a naptól. Még nem tekintette a Napot az ellenségének.

Szonja egy macska könnyedségével ugrott le a kőpárkányról, ahol eddig elmélyülten szépítkezett és felkapta a lábuknál, a koszos betonon játszadozó két pici, fülig mocskos gyereket. Csak most látszott, hogy Szonja már nem az ifjúság gondtalan éveit élvező tinédzser, hanem egy fiatal anya, aki az arcára kent púderrel igyekszik takarni valamit. Talán az idő múlását, talán egy kilátástalan helyzetet, amiben léteznek.

- - -

Az órámra pillantottam. Elszaladt az idő. Gondolatban elbúcsúztam Kláritól és Szonjától. Talán Judittól és Ilditől? Magam sem tudom, hogy miért fontos, hogy mindennek és mindenkinek nevet adjak.

A vonatom hamarosan indul és visszarepít a saját életembe.