… akár az első munkainterjúd előtt!

 

Egyetemi oktatóként és családanyaként egyaránt fontosnak tartom, hogy a fiatalokat ne csak az elméleti ismeretek elsajátításában segítsük, hanem olyan készségek, képességek kialakításában is támogassuk őket, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a munka világában sikeresen boldoguljanak. Ehhez egyaránt szükség van versenyképes tudásra, szakismeretre, megfelelő attitűdre, de arról se feledkezzünk el, hogy mindez nem elég, szükség van olyan lehetőségekre, ahol a fiatalok bebizonyíthatják rátermettségüket, megmutathatják tudásukat. Vajon sikerül-e megszerezniük álmaik állását, ahol kamatoztathatják képességeiket?  Különösen fontos, hogy jól kezeljük az olyan kritikus szituációkat, mint a "mindent eldöntő" állas interjú.  Ennek a kérdésnek komoly szakirodalma van.  Érdekes gondolatokat olvashatunk www.hrsm.hu oldalon.

 

Az egyetemi képzés során legkevesebb félévet foglalkozom a hallgatókkal. Ez idő alatt lehetőségem nyílik megismerni őket. Időnként azt tapasztalom, hogy a legrámenősebb, leghatározottabb személyek ismeretei gyakran hiányosak, a motivációjuk és a kitartásuk nem megfelelő. Ugyanakkor egy-egy csendesebb, szinte „szürkének” titulálható hallgató nagyon kitartóan, szépen tud dolgozni és nagyon kreatív ötletei lehetnek. Ha kellene készítenem egy rangsort a hallgatókról és ez alapján kellene eldöntenem, hogy melyik 10 hallgató legyen az, aki olyan megkülönböztető feladatokat kap, melyet csak a legkiválóbb hallgatók tudnak teljesíteni, akkor a legtöbb esetben ez a rangsor teljesen más lenne a félév elején, amikor az első benyomások alapján döntenék, mint a félév végén, amikor már ismerem a tényleges teljesítményeket. Mi az oka ennek? A legtöbb esetben miért változtatnám meg az első benyomások alapján kialakított rangsort egy féléves együttműködés után?

A fiatalokról kialakított első benyomást nagymértékben befolyásolja, hogy mennyire határozottak, mennyire vannak tisztában céljaikkal, mennyire természetes számukra az a közeg, amiben kommunikálniuk kell, mennyire vannak tisztában a kommunikáció szabályaival. Nincs ez másként a munkainterjúk esetében sem. Ha valaki jól felkészült, tudja, hogy mire számíthat, nem idegen számára a helyzet, „fel van készítve rá”, akkor képes rövid idő alatt is megmutatni az interjúztató számára a benne rejlő lehetőségeket és egy olyan meggyőző képet kialakítani magáról, ami hozzásegítheti őt álmai állásához.

Egy felvételi interjú tétje nagy, hiszen -  az egyetemek világából kölcsönözve a hasonlatot - a felvételi beszélgetés egy olyan megmérettetés, ahol nincs pótvizsga.  Előny viszont egy egyetemi vizsgához képest, hogy itt részben arról beszélünk, amiről szeretnénk, amiről tudunk.  Viszont ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor érdemes felkészülni az interjúra, akárcsak a vizsgára. Ehhez érdemes megfogadni a HR szakemberek néhány tanácsait. 

Mindenképp előnynek számít, ha tájékozódunk a leendő munkáltató működéséről, esetleg ismerjük a történetét.  Ma már szinte minden információ megtalálható az interneten.  Ha rászánunk egy órát, akkor igen jól fel tudunk készülni.  Jó hatást tesz, ha ezeket az ismereteket finoman beleszőjük a mondandónkba.  Fontos, hogy ne úgy beszéljünk a cégről, mintha valami tételt mondanánk fel.  Előadásunk legyen természetes, hiteles.

Az interjú során fontos, hogy milyen benyomás alakul ki rólunk. Kiélezett versenyhelyzetben nem elegendő hogy a legjobb iskolákban végeztünk kiváló eredménnyel, hogy rendelkezünk szakmai gyakorlattal, a nyelvvizsga papírról ne is beszéljünk, de az is fontos hogy milyen a verbális és non-verbális kommunikációnk, hogyan viselkedünk egy új szituációban. Fontos, hogy magabiztosak legyünk, de ne hassunk erőszakosnak.  A kifejezetten agresszív, rámenős fellépés viszonylag kevés pozíciónál jelent előnyt.  Igaz, hogy ezek az emberek hatékonyan érvényesítik az érdekeiket és valószínűleg munkáltatójuk érdekeit is, viszont nehezen illeszkednek be a munkahelyi kollektívába. Akár beosztottat, akár vezetőt keres egy munkáltató, elvárja, hogy munkatársai irányíthatóak, formálhatóak legyenek.  Ennek megfelelően célszerű, ha az interjún biztosítjuk a munkáltatót, hogy mi bizony ilyenek vagyunk.  Mindig figyeljük a másik fél reakcióit és alkalmazkodjunk!

Az egyetem elvégzése után csak két helyre mentem el személyes interjúra. Az egyik helyre egy olyan megbízható személy ajánlott, aki hosszabb ideje már együtt dolgozott velem. Az interjú teljes siker volt. Rövid idő alatt kölcsönös szimpátia alakult ki és meg is kaptam az állást. Nem csináltam mást, csak önmagam adtam, figyeltem és természetesen viselkedtem. Ennek ellenére kíváncsi voltam, hogy máshol milyen feltételekkel foglalkoztatnának és beadtam a jelentkezési lapomat egy multinacionális vállalathoz is. A képzettségem, eredményeim megfelelőek voltak, így behívtak egy személyes elbeszélgetésre. Gondoltam, hogy ugyanolyan magabiztosan, de természetesen viselkedek majd, mint az első alkalommal, és akkor biztos továbbjutok a második fordulóba. Totális kudarc volt. Utólag visszagondolva rengeteg hibát követtem el. Olyan triviális hibákat, melyeket ki lehetett volna küszöbölni, ha valaki felkészít rá. Mi volt a különbség a két interjú között? Az első interjú során, amikor ajánlottak, akkor nem kellett olyan „becsapós” kérdésekre válaszolni, melyeken keresztül azt szerették volna megtudni, hogy mennyit vagyok hajlandó túlórázni, mennyire tudok csapatban dolgozni, milyen gyorsan tudok váratlan helyzetekben reagálni, hogy mi a személyiségem gyenge és erős pontja. Az ajánlóm szava elég volt, az interjúztató csupán személyesen kívánt meggyőződni arról, hogy a rólam adott személyiség leírás helytálló vagy sem, illetve szívesen dolgozna-e velem. Az interjú mindvégig nagyon pozitív hangulatú és támogató jellegű volt. Viszont az interjúk nagy része nem ilyen. Ezt a második esetben meg is tapasztaltam. Ugyanazzal a képességekkel, ugyanazzal a személyiséggel a második esetben teljes kudarcot vallottam, mert nem tudtam rövid idő alatt „eladni magam”, nem tudtam egy ismeretlen embert meggyőzni arról, hogy én az vagyok, akire nekik szükségük van.   

Visszatérve az alapgondolathoz, amiben a felvételi interjút egy egyetemi vizsgához hasonlítottam, szeretném hangsúlyozni, hogy erre az alkalomra érdemes felkészülni.  Sokan persze csak legyintenek, hogy "én inkább magamat adom".  De valóban képesek vagyunk rá, hogy egy szokatlan, stresszes helyzetben maradéktalanul megmutassuk magunkat, a bennünk rejlő lehetőségeket?  Aligha.  Akinek van némi vizsgarutinja az könnyebben fel tud készülni, de nem szabad elfelejteni, hogy ez nem a megszokott vizsgakörnyezet.  És azt sem, hogy itt a sikertelen szereplés kizár bennünket a további fordulókból.  Itt nincs pótvizsga. Arra is fel kell készülni, hogy a sikeres első interjút a felvételi folyamat további lépései követik.  Egyre több munkáltató használ szituációs játékot a  jelentkező megismerésére.  Nagyon fontos, hogy a felvétel során azt mutassuk meg magunkból, ami bennünk van... vagy amit szeretnénk.