A kommunikáció az élet minden területén fontos, a munkahelyen is. Hogyan jelenik meg ez a követelmény az álláshirdetésekben? Gyakorló HR vezetőként szeretném megosztani ezzel kapcsolatos tapasztalataimat. 

Vannak foglalkozások, munkakörök ahol a jó kommunikációs képesség fontossága nem igényel különös magyarázatot. Ahol ismeretek, információk átadása az elsődleges feladat például riporter, pedagógus, üzletkötő munkakörökben ott magától értetődő követelmény a tiszta, érthető beszéd, vagy az átgondolt, jó szerkezetű fogalmazás. Ez az igény jól kiolvasható az álláshirdetések szövegéből is. A jobinfo.hu kínálatában jelenleg közel négyezer kifejezetten kommunikációval kapcsolatos pozíció szerepel (például ügyfélszolgálati munkatárs, értékesítő, recepciós, területi képviselő) Ez a portálon szereplő összes, nagyjából huszonkilencezer hirdetésnek körülbelül 14 százaléka, ami önmagában is nagy szám. Mégis, ez csak a pozíciónak az a csoportja, ahol a hirdetésekben a jó kommunikációs készség igénye határozottan megfogalmazódik.

Teljesen más az elvárás egy recepcióssal szemben, mint egy értékesítővel, vagy egy közép vezetővel szemben. A kommunikáció mindhárom esetben fontos. A recepciós az akivel először találkozunk amikor belépünk a létesítménybe. Nem mindegy, hogy milyen benyomást kelt, hiszen ő a cég egyik „arca”. Fontos a tiszta, kellemes hangvételű kommunikáció. Az értékesítő feladata összetettebb. Bizalmat kell ébreszteni az ügyfélben, fel kell építeni a tárgyalás stratégiáját. Egy vezető feladata még összetettebb. Több szinten és több irányban kell hatékonyan kommunikálnia. Képesnek kell lenni, hogy a kommunikációs technikákat felváltva alkalmazza. Nem csupán ismeretek átadásáról, vagy a bizalom elnyeréséről van szó. Egy vezető feladata a munkatársak motiválása, a konfliktusok kezelése.

 

Egy másik megközelítés alapján úgy is mondhatjuk, hogy kevés olyan munkahely van, ahol a kommunikációnak nincs szerepe. Annak ellenére, hogy elismerik/felismerik a kommunikáció fontosságát, mégsem kezelik értékén a kommunikációs készségeket. Elvárják, de a fejlesztésére sokszor nem fordítanak kellő gondot. A szakmai továbbképzést többnyire támogatják, de a kommunikációs képzést luxusnak gondolják. Pedig fontos. A nap jelentős részét a munkahelyünkön töltjük. Az eredményes munkavégzés pedig elképzelhetetlen hatékony vertikális és horizontális kommunikáció nélkül. A napi rutin része a feladatok összehangolása. Ezen túlmenően fontos az is, hogy milyen légkört teremtünk magunk körül. Sokan mégis úgy gondolják, hogy a jó kommunikációval rendelkező emberek jobb boldogulása igazságtalan, csupán a szakmai felkészültségnek kéne számítani. A jó kommunikációs készségű, jól boldoguló kollégáikat sokszor rosszallással tekintik. Nem veszik figyelembe, hogy a szakmai felkészültség önmagában csak egy lehetőség, és csak akkor tud kibontakozni ha megfelelően integrálható. 

A munkáltató a jó kommunikációs képességek iránti igényét már foglalkoztatás "nulladik" lépcsőjében, az álláshirdetés megfogalmazása során is érvényre juttatja. Egyes becslések szerint az álláshirdetések negyedében direkt módon szerepel ez az elvárás. Van, amikor meglehetősen konkrétan jelenik meg ez a feltétel: "kitűnően kommunikáló" munkatársat keresnek. Például: "Keresünk egy szuper agilis, csapatjátékos, proaktív (de tényleg!), angolul és magyarul is magát megértető ..." 

Más esetekben kicsit indirekt módon fogalmazódik meg az igény. A cégek nem egyszerűen szakembert keresnek, hanem jól motivált, pozitív gondolkodású csapatjátékost. Például, egy adminisztratív munkakör kiírásában olvasható: "Agilis, kitartó, csapatjátékos munkatársakat keresek." De ki a csapatjátékos? A csapatjátékos ismérveit szemléletesen írja le Császár Andrea a coachkarrier.hu-n megjelent cikkében: . Az általa meghatározott hét jellemvonás között harmadikként említi a jó kommunikációt. Az első kettő az alkalmazkodás és az együttműködés. Szeretném megjegyezni, hogy ezek a jellemvonások, készségek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Megfelelő kommunikáció nélkül senki nem lehet alkalmazkodó, vagy együttműködő. Ezzel a jelentkezők is tisztában vannak és ma már a motivációs levelek szinte kötelező eleme a :

"szeretek csapatban dolgozni" nyilatkozat.

. Ahhoz, hogy ez a kijelentés elnyerje valódi tartalmát meg kell értenünk, hogy mit is jelent csapatjátékosnak lenni, meg kell érteni a kommunikáció kiemelt szerepét. A kommunikációs készségünkről már akkor számot adunk, amikor benyújtjuk pályázatunkat a meghirdetett pozícióra. Cikkemnek nem feladata a munkaerőpiac elemzése, de talán nem szorul külön bizonyításra, hogy általánosságban a "vevői" piac szabályai érvényesülnek. Más részről viszont meg kell jegyezni, hogy a minőségi "áru", a jól képzett munkaerő tekintetében gyakran hiányhelyzetek állnak fenn. Mindenesetre a versenyhelyzetre fel kell készülni. Be kell tudnunk bizonyítani, hogy mi vagyunk az akit a munkáltató keres.