Több helyen olvastam, hogy a világ számunkra annyi, amennyit látunk belőle. Én pontosítanám ezt a megállapítást. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy számunkra annyi a világ, amennyit érzékelünk, felfogunk belőle.

Az érzékelés csupán az egyik forrás. Fontos még az érzékelésből felépített közvetett megtapasztalás is. Ezekből a megtapasztalásokból felépül egy másik világ. Ez a másik világ már sokban függ a befogadó személyétől. Ez talán mindig is így volt. A fantázia valószínűleg az idők kezdete óta kiegészítette, színesítette, feldolgozhatóvá tette az érzékelt valóságot. A fantázia teremtő ereje nélkül nem jöttek volna létre azok a csodálatos művészeti alkotások amik sok millió embernek segítenek belépni egy titokzatos dimenzióba, ami túlmutat a hétköznapi megtapasztaláson.

 

A technika persze segít ennek a dimenziónak a kibontakoztatásába. Nem csak befogadói oldalon. Mert az már természetes, hogy ha valamilyen információra van szükségünk akkor leülünk a számítógépünk elé. De gondoljunk csak bele, milyen sok segítséget kapunk saját gondolataink, érzéseink megjelenítéséhez! Ma már minimális számítástechnikai tudás is elegendő, hogy egy fotót a saját ízlésünknek megfelelően alakítsunk, vagy akár filmet készítsünk. 20-30 évvel ezelőtt ugyanez komoly felkészültséget és drága felszerelést kívánt. 

 

Elektronikus kommunikáció

Az elektronikus kommunikáció megjelenésével, kiteljesedésével megjelent egy új csatorna. Többször olvastam, hogy a közösségi oldalak használata, az elektronikus levelezés eltávolítja az embereket egymástól. Valóban így lenne? Én még emlékszem azokra az időkre amikor Amerikában élő rokonainknak, barátainknak levelet írtunk. A levél két hétig utazott, és újabb két hét volt amíg légipostán megérkezett a válasz. Kétségtelen, hogy a kézzel írt leveleknek volt valami személyes varázsa. Viszont az idő... A kérdés, amire esetleg választ vártunk négy hét alatt sokszor aktualitását veszítette. Amikor születésnapi, vagy névnapi köszöntőt írtunk előre ki kellett kalkulálni a feladás időpontját, hogy a jókívánság időben érkezzen. Az ünnepi időszakokról - mint például a karácsony - nem is beszélve. Most egyszerűen bejelentkezem a közösségi médiába, megnézem, hogy a barátom éppen jelen van-e. Ha igen, máris indulhat a valósidejű kommunikáció. Nem számít a bennünket elválasztó több ezer kilométer. Miként értelmezhető hát, hogy ez az újfajta kommunikáció eltávolít bennünket egymástól? Na jó, vannak extrém helyzetek. Amikor a nappaliban dolgozgatok és nem vagyok benne biztos, hogy lányom hazaért-e már akkor egyszerűbb "ráírni" a facebookon, mint felmenni az emeletre... De egyébként én nem érzem, hogy távolabb kerülnék a barátaimtól. Sőt. Hatékonyabb és olcsóbb, mint a telefon. Ráadásul míg a telefonhívás érkezhet alkalmatlan időpontban, addig az elektronikus üzeneteit mindenki akkor olvassa el, amikor számára alkalmas az időpont.

Függőség

Persze, mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni. Ha valaki nem tud elszakadni a számítógéptől annak a függősége már valóban megakadályozhatja az emberi kapcsolatok valós megélését. Egy időben egyik lányom annyira facebook függő volt, hogy még ebéd, vagy vacsora közben is folyamatosan nyomkodta a telefon gombjait. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem tudja kicsit letenni. Azt válaszolta, hogy ha nincs fent folyamatosan, akkor lekéshet egy fontos kommentet. Azóta itthon szerencsére alábbhagyott ez a szenvedély de a közösségi média még mindig fontos kommunikációs eszközként funkcionál. Apránként a helyére kerül. A problémát az arányok elvétése okozza. De ez minden függőségre igaz. Viszont mégis van egy fontos különbség. Az elektronikus világ lehetőséget ad agy párhuzamos valóság kialakításához. Ebben a világban mások a szabályok. Itt büntetlenül újraalkothatjuk magunkat. Nem csak külsőnkben. Bár ez is fontos lehet. Egy kikozmetikázott, vagy akár hamis profilkép már önmagában átalakítja a rólunk formált képet. Ez még akkor is hat, amikor ismerjük egymást. Szép lassan, szinte észrevétlenül a profilkép válik a kapcsolat vizuális azonosítójává. És ez csak az egyik elem. A virtuális személyiség is könnyen önálló életet élhet.

 

Miért baj ez?

Ha a virtuális világ elszakad a hétköznapok valóságától, akkor eljön az idő, hogy a fizikálisan megélt valóságot szürkének, sivárnak érezzük, é s cyber térbe menekülünk. Ha megbomlik az egyensúly, elvész a realitás érzék az már valóban tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. Aki így él az egy idő után már csak a képzelete által alkotott világgal lesz kompatibilis.