A közösségi lét alapvető eszköze a kommunikáció. A kommunikációval tesszük gondolatainkat mások számára láthatóvá. Vagy éppen rejtjük el. Ehhez szükségünk van hatékony kommunikációs eszközökre. Ha nem tudjuk magunkat megértetni, akkor elveszettnek érezzük magunkat. Valójában azok is vagyunk. Ki ne ismerné az érzést, amikor idegen országban járva, a nyelvet nem beszélve kell eligazodnunk. Vagy szakirodalmat kell olvasnunk. Egy olyan szakmáét, amiben nem vagyunk jártasak. A nyelv ismerete nélkül nehezen boldogulunk.

A kommunikációs csatornák sokrétűek és a technika fejlődésével egyre több lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy megértsünk másokat, vagy megértessük magunkat. Ma már az írásos kommunikáció is szinte valósidejűnek tekinthető. Gondoljunk az elektronikus üzenetekre, vagy kommunikátor programok használatára. 

Akár szóbeli, akár írásbeli kommunikációról legyen szó, a nyelvi eszközök fontos kiegészítői a test jelzései, a gesztikuláció, a metakommunikáció. Ezek a jelek nyomatékosíthatják, gyengíthetik a szavainkat, vagy akár az ellenkezőjére is fordíthatják. 

Ez a hatás megjelenik az írott kommunikációban is. Itt a testbeszéd funkcióját a különböző írásjelek rendhagyó használata veszi át. Gondoljunk a három pontra, vagy különböző karakterekből összeállított arcocskákra, "smiley"-kra. Nem szabad elfelejteni, hogy amikor írunk akkor még az elektronikus levelezés , vagy a kommunikátor használata esetén is van néhány perc, vagy legalább másodperc mielőtt megnyomjuk a "send" gombot. A verbális kommunikáció más. Jelzéseink rögtön átmennek. Itt előre kell gondolkodni. Vagy legalább elég gyorsan, hogy lássuk gesztusaink fogadtatását, és korrigálni tudjunk, ha szükséges. Ehhez szükség van némi rutinra. Mindenek előtt ismernünk kell a lehetőségeinket. Ehhez nagy segítséget ad, ha időnként tudjuk magunkat látni kívülről, mások szemével.